Egy újabb útinapló Tőlem Nektek- ezúttal a napfényes Barcelonából.

Előre le kell szögeznem, hogy bizonyára elfogultnak tűnhetek a katalán várossal kapcsolatban, viszont aki már járt ott, az tudja, hogy ez a város a paradicsom egy apró darabja. A katalán életérzés, Gaudi kézlenyomata a város minden szegletén, a sós tenger illata, az édes sangria íze a szájban, ütemes tapsok a Camp Nou soraiban - okok és pillanatok, amiért örökre szerelembe estem a várossal.


Idén harmadjára volt szerencsém elutazni Spanyolországba, és már türelmetlenül vártam, hogy újra a barcelonai utcákat róhassam. Legutóbb tíz teljes napot töltöttem a városban, ami alatt végképp elrabolta a szívemet, így a repülőn már izgatottan terveztem az újabb túrát a Camp Nou-hoz, a Diadalívhez és a Sagrada Famíliához, aminek tövében annyi jegeskávét ittam.
A gép reggel kilenckor futott be, s mivel a szállodai szobánk csak később állt a rendelkezésünkre, a napot egy hatalmas sétával nyitottunk a Diagonal-on. A sétány a város szívében fekszik és a másik híres sétányba, a Passeig de Gracia-ba torkollik. A nap kíméletlenül sütött annak ellenére, hogy április volt, így inkább egy kávézóban múlattuk azt a kevés időt, ameddig visszatértünk a szállásra, ahol jéghideg, légkondival hűtött szoba várt ránk.
Barcelona nem létezik foci nélkül, és ha már az európai futball fellegvárában jártunk természetes volt, hogy ellátogatunk egy meccsre. Végtére is, ez volt az egyik ok, amiért Barcelonába utaztunk,mivel jómagam képtelen vagyok megunni a játékukat annak ellenére hogy már kétszer is volt szerencsém ellátogatni egy meccsre. A hangulat ismételten leírhatatlan volt, a tömeg egy emberként éljenzett a blaugranaknak még úgy is, hogy a hazai csapat vereséget szenvedett. Persze nem is a győzelem volt a fontos a leginkább turistákkal tömött stadionban: itt a hangulat a lényeg, az a kilencven perc, amitől életed végéig kiráz a hideg, amikor csak rá gondolsz- persze a legjobb értelemben.
A következő nap kipihenve indultunk útnak felfedezni a számomra egyik legkedvesebb helyet, a Gótikus negyedet. Ez a város egyik leghangulatosabb helye megannyi régi épülettel -melyek közül rengeteg üzemel kormányzati épületként- templommal, sikátorral, éttermekkel és eldugott kis terekkel. Naivan azt gondoltam, hogy az utóbbi utam során nem maradt olyan hely, amit ne fedeztem volna fel, de be kellett látnom, hogy tévedtem: még tudott meglepetést okozni a negyed. A gyönyörű,középkori épületek között könnyedén elveszik az ember és szinte képtelen érzékelni az időt. Mi magunk órákon át szeltük az utcákat, egyik sikátorból a másikba, míg végül a La Rambla-ra juttottunk, ahol nem csupán nappal, de éjjel is hatalmas a tömeg, ami a számos üzletnek, kávézónak és étteremnek köszönhető, illetve a közelben lévő szórakozóhelyeknek, amelyekbe fiatalok invitálnak be esténként.
Az egyik legkülönlegesebb hely a La Rambla szívében elhelyezkedő hatalmas piac, a Mercado de La Boqueria. Tavaly szintén előkelő helyen szerepelt a látnivalók listáján, s ez idén sem volt másképpen. Nyilván sokak fantáziáját nem mozgatja meg egy piac gondolata, viszont érdemes rászánni magunkat egy látogatásra. Az óriási területet magába foglaló piacon szinte mindent beszerezhetünk, zöldségeket, gyümölcsöket, édességeket, húsokat, különböző tengeri herkentyűket, mindezeket pedig szemet gyönyörködtető pultokon kínálják a vásárlóknak. Számos helyen kóstolhatjuk meg a legkülönbözőbb finomságokat, az árak pedig teljesen elfogadhatóak.
Természetesen szinte kötelező ellátogatni a tengerhez még akkor is, ha nem szándékozunk fürdeni. Mi a tengerparton fekvő megannyi étterem miatt utaztunk a sós víztömeghez, hogy részesei legyünk az igazi spanyol gasztronómiai élménynek. A paella kipróbálása minden esetben kimaradt, így mostanra már igencsak esedékessé vált a spanyol étel kóstolása, ami egy egyszerű, rizses-csirkés étel, különleges fűszerezéssel. Nos, nem mondom, hogy függővé váltam, de azt sem mondhatom, hogy nem ízlett - egy igazán kellemes, könnyed étel, amit mindenki kedvére fogyaszthat, ugyanis az eredeti csirkés megoldás mellett már számos típusát rendelhetjük az étlapról , a zöldségesen át egészen a tenger gyümölcseivel készítettig.
A következő napi úticélunk a Güell park volt, ahová hosszas lépcsőzés után jutottunk fel. Szerencsére néhány szakaszon akad egy kis segítség, ahol mozgólépcsőn tehetjük meg az utat, viszont a vállalkozó , sportos szellemű embereknek szinte kötelező visszautasítani az ajánlatot. Sajnos, botor módon azt hittük, könnyedén bejuthatunk a világhírű parkba, viszont már a reggeli órákban is csupán késő délutánra volt jegy, így a parklátogatást kénytelenek voltunk átszervezni egy másik időpontra.
Tavaly nyáron órákon át hűsöltünk a Diadalív mellett magasodó pálmafák tövében és a Passeig de Lluís Companys végén fekvő parkban, ahol egy hatalmas Állatkertet is meglátogathatunk, valamint maga a park körbesétálása is külön programot jelent. A Diadalív magában is impozáns látványt nyújt, a sétány két szélén ültetett pálmafákkal pedig még szebb az élmény.



Másnap újult erővel, na meg persze az előre vásárolt jegyekkel igyekeztünk a Güell parkba, hiszen csupán egy meghatározott ideig érvényes a belépés az előre váltott jegyekkel. Maga a belépő 8 euróba került mind a diákoknak, mind a felnőtteknek, amit elsőre sokallta, pláne a korábbi, portugál jegyárakkal összehasonlítva, viszont a Güell parkot látni kell, szinte kötelező jeleggel. Közel háromezer forintért csöppenhettünk bele Gaudí világába, ami számomra ténylegesen egy paradicsom volt, apró, színes mozaikokkal díszítve. A parkból csodálatos kilátás nyílik a városra, ahonnan én magam is elkészítettem a szinte már ikonikussá vált barcelonai látképet háttérben a parkkal, a Sagrada Famíliával, a várossal és a tengerrel.
A Szent Család Templomával már okosabbak voltunk, és tanulva a korábbi hibánkból, online vásároltuk meg a jegyeket, amihez fejenként 13, illetve 15 euróért jutottunk hozzá. Bevallom, eleinte kicsit rablásnak éreztem az árat, hiszen persze, egy világhírű, egyedülálló templomról beszélünk mégis, eddig tökéletesen elégnek éreztem , hogy kívülről csodálom. Idén azonban rászántam a pénzt, és azt kell hogy mondjam, nem kellett csalódnom a látottakban. Leírhatatlan az, ami odabent várja a látogatót, ahogyan a színes mozaikokon átsüt a Nap, sejtelmes fénybe borítva a teret. Érdemes és szinte kötelező nem csupán szemmagasságban nézelődni, hiszen a gótikus-neo gótikus templomokra jellemzően a Sagrada Família is égbetörő tornyokkal rendelkezik ami nem csak kívülről nyúlt lenyűgöző látványt, hiszen a mennyezet egy külön csoda a templomban. Mindössze ismételni tudom önmagam: érdemes rászánni nem csupán a pénzt, de az időt is, hiszen minden apró részlet megérdemli a figyelmet.
Ajánlatos mindig újabb és újabb utcákon menni, hiszen fedezhetünk fel új dolgokat.
Egy ilyen felfedezőútnak köszönhetem életem egyik legfinomabb süteményét, amit egy elbűvölő cukrászdában, a La Marquise Decadente-ben fogyasztottam. A cukrászda nem messze található a Diagonaltól, illetve a metró megállótól, és ami abszolút plusz pont, hogy házi készítésű süteményeket árulnak. Körülbelül három euróért egy óriási süteményt kapunk, ami nem mellesleg különleges és isteni, mi magunk alig tudtunk választani a finomabbnál finomabb édességekből. A helyet régi, klasszikus stílusú bútorokkal rendezték be, így nem csupán az áru, de a hely maga is fantasztikus, és örökre belopta magát a szívembe!
Barcelonával kapcsolatban talán az egyetlen csalódást a Montjuic-on található vár jelentette, amiért 3, illetve 6 eurót kérnek a látogatóktól. Egyedüli erénye a helynek a kilátás, viszont sajnos nekünk ebből semmi nem jutott, mivel igencsak ködös napra ébredtünk. Ezen kívül semmi olyan vonzerővel nem bír a vár, amiért érdemes lenne meglátogatni, csupán néhány fal az egész. A vártól nem messze libegővel utazhatunk két megállót összesen 8 euróért. Nos, a vár után talán némi felüdülés volt ez az út, hiszen többet láttunk, mint odafent, viszont az árát egyáltalán nem érte meg - legalábbis számomra. Talán ha hosszabb szakaszon élvezhetnénk a kilátást, kárpótolva lennénk a jegyárért, így viszont a röpke 10 perces útért nem éri meg ennyi pénzt kiadni.
Nem így a Camp Nou stadiontúrájára, ami számomra minden eurocentet megért a maga 23 eurós árával. Ha Barcelona drukker vagy, akkor elengedhetetlen program ez a közel két órás túra, ahol a csapat egész történelme ott hever előtted, minden egyes kupával és jelentős pillanattal. Közel két órán át élvezhetjük a blaugrana történelmet és pillanatokat, ahol először egy múzeumban csodálhatjuk meg az alapítástól egészen máig szerzett serlegeket, a jelentősebb mérföldköveket és játékosokat, sőt Messi aranylabdáit és Aranycipőit is. A túra során meglátgathatjuk nem csupán a stadiont, de a kommentátori szobát, a sajtószobát, a vendégöltözőt illetve a "csatornát", ahol a játékosok gyülekeznek a meccs előtt. A barangolás alatt fényképeket készítenek rólunk, amint a túra végén egy albummal együtt megvásárolhatunk- igaz elég borsos áron, hiszen három képért, egy kulcstartóért, valamint az albumért 30 eurót kell fizetnünk, viszont ez egy maradandó, örök emlék, és még szép, hogy éltem a lehetőséggel!
Április hónap szépsége a virágok rengetege, a tavaszi napsugarak és a lágy, meleg szellő amitől érezzük, lassan bizony közeleg a nyár. Barcelona városa ilyentájt borul vörös rózsákba,  Sant Jordi napját ünnepelvén. Április 23-a a katalánok egyik fontos ünnepének dátuma, amikor az utcákat ellepik a  rózsák és könyvárusok, a szeretteinket pedig egy szál vörös virággal emlékeztetjük arról, hogy mennyire fontosak nekünk. Sajnos nem volt alkalmam részt venni az ünnepen, hiszen néhány nappal előtte utaztunk haza - így ez mindenképp bakancslistás. Viszont a Casa Battló már az ünnep előtt teljes pompájában várta a látogatókat: ezernyi vörös rózsába öltözve.
Az utolsó este programja a számomra egyik legkedvesebb emlék helyszíne, a Táncoló szökőkút megtekintése volt. Tavaly egyszerűen lenyűgözött a zenére vizet lövellő szökőkút, így már az első naptól izgatottan meséltem a többieknek róla. Sajnos szerencsétlenségünkre a szökőkút egy technikai hiba áldozatául esett, így mikor már fél óra elteltével sem kísérte zene a fényjátékot, kicsit szomorúan tértünk haza, másnap pedig még keserűbben utaztunk vissza Budapestre és az unalmas, monoton hétköznapokba.


első fotó:thelofttown.com